Gyakran teszik fel nekünk a kérdést a társasjátékokat kevésbé ismerők, hogy “De mégis, kik társasjátékoznak a mai világban?” Természetesen erre a kérdésre számos válasz létezik, és mi általában kreatívan mindig meg is válaszoltuk, mégis megmaradt bennünk a gondolat, hogy jó volna átfogó képet látni arról, hogy melyik korosztály és mely játékokkal játszik a legtöbbet itthon.

Vajon milyen asszociációi, első gondolatai vannak a társasjátékos közösségnek?
Mennyire élnek még a régi, társasjátékokkal kapcsolatos sztereotípiák?
Vannak-e kiemelkedően aktív települések, vagy életkor?
Vajon hány társasjátékot ismer egy “átlagos” kitöltő?  


Ilyen és ehhez hasonló kérdések mentén 2020. februárjában a Mit Játsszunk? Vloggal útnak indítottunk egy országos kérdőívet, amin anonim módon szavazhattak a kitöltők a legáltalánosabb, a társasjátékos hobbival kapcsolatban felmerülő kérdésekről.

A tesztet másfél hónap alatt több, mint 1500-an töltötték ki (pontosan 1578 fő), és a kezdetektől igyekeztünk a lehető legszélesebb körben terjeszteni az interneten, így falusi, vidéki, fővárosi, sőt határon túli kitöltőink is voltak teljesen változatos korosztályokból.

Az eredmények összegzése

Korosztály

Saját bevallása szerint a legfiatalabb kitöltőnk 10, a legidősebb 91 éves volt. A legtöbben a 20 és 45 év közöttiek képviseltették magukat, láthatóan ez a korosztály játszik a legaktívabban ma Magyarországon. A nemek eloszlásában gyakorlatilag nem volt nagy különbség: egy picivel több női kitöltőnk volt (55%), így a férfiak aránya 45%-os lett.

Lakhely

A “Melyik településen/városban élsz?” kérdésünkre a legnagyobb örömünkre rendkívül sokszínű válaszok érkeztek. Hogy mennyire reprezentatívan terjedt el a kérdőív a magyarok lakta településeken kitöltők közt, azt az mutatja, hogy a válaszadóknak csupán 36%-a volt budapesti, és minden megyéből, sőt számos aprócska, 1000 fő alatti településről is érkezett szavazat. De volt kitöltőnk a határon túlról is: jöttek magyar nyelvű válaszok Románia, Ausztria, Belgium, Anglia, Írország, Svédország,  Dánia, Olaszország, Szlovákia, Hollandia, Szerbia, Németország, Ukrajna, és az USA területéről is.
A “Semmi közöd hozzá” faluba külön üdvözletet küldünk.

Asszociációk

A kérdőív egyik legfontosabb kérdése számunkra a  “Mi jut eszedbe elsőként (mire asszociálsz) a TÁRSASJÁTÉK szóról?” volt, ugyanis elsődleges célunk: a társasjátékozás népszerűsítése útjába gyakran állnak negatív, régről hozott, személyes sztereotípiák, amik miatt sok emberben fel sem merül hogy leüljön egy társasjátékos asztalhoz. Szerettük volna felmérni, hogy mik azok a fogalmak, gondolatok, amelyek a leggyakrabban csatolódnak a kitöltők fejében ehhez a hobbihoz, és az alábbi válaszokat kaptuk:

SZÓRAKOZÁS (~ 200 fő) 
KIKAPCSOLÓDÁS (~ 100 fő)
BARÁTOK (70)   CSALÁD (50) KÖZÖSSÉG (40) MÓKA/NEVETÉS/ÖRÖM (30) TÁRSASÁG (30)
JÓ (30)  ÉLMÉNY (25) EMBERI KAPCSOLATOK (18)  JÓ (30)  /buli, szórakozás, program, együttlét/  

“Társaságban eltöltött idő, közös szórakozás, amit mindannyian élvezünk. Ilyenkor el tudunk merülni az adott témában és néhány óra erejére egy adott szereplő bőrébe bújhatunk.”

Emellett felmerültek egészen különleges gondolatok is, amiket külön kiemelendőnek tartottunk, mint:
Téli este, Varázslat, Szex, Agytorna, Minőségi együtt töltött idő, Jelen LÉT, Ropi

Remek érzés látni, hogy alapvetően pozitív visszhangja van a társasjátéknak az itthoni fejekben, és ez nem csak a már gyakorlott játékosokra igaz. Bár nagyon sokféle, és sokrétű értelmezés merült fel a válaszok kiértékelése során, igazán negatív példával (UNALOM, FELESLEGES) csak elenyésző számban találkoztunk, így a fentiek voltak a legkiemelkedőbb pontok. Míg elsőre talán nem is olyan egyértelmű a társasjátékok pozitív megítélése, úgy most már tudjuk: ezt a hobbit szórakoztató, kikapcsoló tevékenységnek tartjátok, ami sok örömet okoz számotokra, és az emberi kapcsolódásaitokban erősít meg leginkább. Ez fantasztikus visszajelzés!

Körülbelül hány társasjátékot ismersz?

(Értsd: Hányat tudnál mondjuk kapásból felsorolni név alapján, és nagyjából vagy egészében a szabályait is tudod.)- kérdeztük aztán, tudatosan kissé provokatív irányba fordítva a kormányt. Tudatában voltunk annak is, hogy a kérdőívek kitöltésénél általában az emberek néhány százalékot akarattal vagy akaratlanul is tévednek, felfelé vagy lefelé húznak annak érdekében hogy nehogy tudatlannak tűnjenek, így a végeredményt pontosítva összesimítottuk a válaszokat. 
     A kitöltők 56%-a (több mint 650 fő) 10 és 30 közötti számú játékot ismer, utánuk 19%-al következtek azok, akik csupán 1-10, azaz néhány társasjátékot tudnának hasra ütés szerűen felsorolni vagy azonnal belecsapni egy játékpartiba vele. Örömmel tapasztaltuk, hogy igazán gyakorlott játékosok (16%) is töltötték a kérdőívünket, ők több, mint 50 társasjátéknak tudják a szabályait, vagy sorolják a neveiket fejből, illetve volt egy vékonyabb réteg is, akik (több mint 100-an – 9%)  száznál is több játékot ismernek behatóan.

Hány db társasjátékod van?  

Szólt az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó kérdés. Fontosnak éreztük, hogy rákérdezzük, hiszen az otthon polcon lévő játékok gyakrabban forgatásra kerülnek, mint a kizárólag rendezvényeken, az iskolában, könyvtárban vagy ismerősöknél egyszer-egyszer kipróbált darabok.

A válaszok itt is azt mutatták, hogy a többségnek: 59%-nak 1-25 db közti gyűjteménye van otthon, amiből alkalomadtán szemezget, ennek a duplájáig azaz 50 db játékig már csak a kitöltők 22%-a szállt be.  Efölött pedig csupán 1-2 százalékos arányokról beszélhetünk, persze itt is volt aki 100+ társasjátékos gyűjteménnyel rendelkezik, ami már komoly szekrénykapacitást kérhet. 🙂 Aminek a leginkább örültünk, hogy a “Nincsenek társasjátékaim” opciót mindössze 14 fő választotta (1% alá esett ez a válasz), így elmondható, hogy az átlag kitöltő polcán bizony ott sorakozik egy-két darab társasjáték az esősebb napokra. 

Társasjátékozás gyakorisága

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen gyakran társasjátékoznak a válaszadók. Külön öröm volt számunkra, hogy a többség az alábbi válaszokat adta erre a kérdésre:
” Egy héten többször is előfordul, hogy társasjátékozom.” – 33% és ” Hetente szoktam játszani.” – 30%
A havonta 1x – 2x, vagy csak néhány havonta, alkalomszerűen játszók 31%-ot hoztak össze közösen, és a maradék 6% pedig az egyedi választ adók között oszlott el, akik ilyen jókat írtak válaszul: 

Elsősorban a hidegebb téli napokon.

Minden nap játszanék, de nincs kivel, ezért csak néhány havonta.

Néhány havonta tartunk társasjáték maratont, amikor viszont +8 órát játszunk, kifulladásig.

Régen sokat társasoztam, de mostanában nincs időm.

Változó: Van, amikor egész hétvégén társasozunk (vendégségben), van, amikor meg két hétig semmi.

Társaság

Na de mekkora az a társasjátékos társaság amivel a játékosok többsége rendelkezik? Vajon csak a párunkkal, vagy a tágabb családunkkal is gyakran összeülünk? Hányan szoktál/szoktatok társasjátékozni többségében? – kérdeztük, és ezek a válaszok születtek.

  • Többnyire ketten társasozunk: 36%
  • Többnyire négyen társasozunk: 25%
  • Többnyire hárman társasozunk: 16%
  • Többnyire öten vagy többen társasozunk: 11%
  • Vegyesen/nem meghatározható: 11%
  • Egyedül pedig mindössze a válaszadók 1%-a játszik.

A korosztály is rendkívül fontos volt számunkra, így a következő kérdés arra vonatkozott, hogy milyen korosztállyal szokott a leggyakrabban társasjátékozni a kitöltőnk. Itt többféle választ is lehetett adni, hiszen sokan vegyes társasággal ülnek egy asztalhoz, ezt érdemes volt figyelembe venni a szavazatok értékelésekor. A válaszok itt is a cikk elején említett 25-45-ös korosztályt hozták ki “győztesnek” 54%-kal, majd a 19-25 éves (fiatal felnőtt) (27%) következett.

Sokan játszanak a gyermek és kiskamasz generációval is: ők 16 és 13%-kal voltak jelen a válaszok között.  Ami érdekes, hogy tapasztalatunk alapján sokan társítják a társasjátékozást a kisgyermeki léthez, valójában azonban a 2-5 éves kicsikkel a kitöltőknek mindössze 7%-a játszik rendszeresen.  A 45 év fölöttiek is ugyanekkora aránnyal nyúlnak társasjátékokhoz, melyek egyre kevésbé népszerűek 60 év fölött annak ellenére, hogy köztudott a relaxáló és szellemileg frissítő hatásuk.

Társasjátékos hírek

Mivel mi a munkánk révén számos kiadóval, webshoppal és játékbolttal állunk kapcsolatban, pontosan tudjuk, hogy eleinte mennyire nehéz a társasjátékokkal éppen csak ismerkedőknek eligazodnia ebben a végtelenül gazdag világban.  Így arra iskíváncsiak voltunk, hogy az emberek többsége honnan tájékozódik, honnan merít ötleteket a társasjáték beszerzéshez. Ha ajándékba, vagy saját szórakozásra keres társasjátékot, vajon honnan vásárol?       

A válaszokat olvasgatva és összesítve hamar világossá vált, hogy mekkora befolyása van ránk a környezetünknek, hiszen a válaszadók nagy része (40%) az ismerőseitől érdeklődik vagy inspirálódik elsősorban. Megtisztelő, hogy a kitöltők 21%-a a Mit Játsszunk? vlogot tartotta releváns kiindulási alapnak, ezt ezúton is köszönjük nektek és reméljük, hogy érdemben tudunk segíteni nektek a játékokkal kapcsolatos elindulásban. 🙂
A válaszadók 16%-a kifejezetten szeret a játékboltokban személyesen ajánlást kérni az eladóktól. Ez fontos visszajelzés a kiadók és boltok felé is, hiszen ezekben a helyzetekben Ők képviselik a szakértő segítséget, az Ő edukációjuk, felkészítésük így kiemelten fontos.

Emellett nagy öröm a számunkra, hogy számos társasjátékos szakmai fórumot, csatornát említettetek meg, amiket mi is fontosnak tartunk, és akiknek a munkáját nagyra becsüljük. Gyakran előkerült: a JEM magazin, a Gémklub, a Társasjátékok Ünnepe rendezvény, a MATE (Magyar Társasjátékos Egyesület), a Board Game Café, a Kocka el van vetve csatorna, a Draft vlog, a d3meeples vlog, a Csere-bere és Társasjátékos facebook csoportok, a Társasnavigátor és Társasjátékok.com oldalak, a Gamewiz webshop, a Szellemlovas és a Reflexshop boltok, a Könyvbagoly kínálata, a Metagames, a Fun With Geeks csatorna, illetve a kitöltők gyakran körülnéznek a hipermarketek polcain, az Amazonon, és a Kickstarteren is.

Kedvenc társasjátékok

Végül, de nem utolsó sorban arra kértük a válaszadókat, hogy írjanak 3-4 olyan társasjátékot, amit már kipróbáltak, és elnyerte a tetszésüket – így kívántuk felmérni, hogy mik azok a játékok, amik a leginkább közszájon forognak, a legismertebbek, így a legtöbb kitöltő számára kézenfekvő, hogy megemlítse őket. Népszerűségi sorrendben az alábbiak kerültek elő a legtöbbször az első 3-4-ben:1. A Mars terraformálása    – 17% ismeri és szereti
2. Terra Mystica  – 17% ismeri és szereti
3. Azul  – 14% ismeri és szereti
4. Pandemic   –  13% ismeri és szereti

Ezek mellett megjelent még 5-6. helyen a7Csoda – 11%-kal,  majd a Dixit, ami így a 6. legnépszerűbb játék lett ezen a pici listán.) Az érdekesség kedvéért rákerestünk arra is, hogy a társasjátékokat kevésbé ismerő számára is ismerősen csengő, régi, “klasszikus” címeket hányan említették. A Catan 130x,  a Monopoly 80x, az Activity     60x, a Gazdálkodj okosan 49x szerepelt a válaszok között, ami kifejezetten szép, alacsony arány a modern társasjátékos mezőnyben.

Ezúton szeretnénk megköszönni minden kitöltőnek a részvételt, és hogy ezzel is hozzájárult ahhoz, hogy szélesebb képet kaphassunk az itthoni társasjátékos szokásokról. 

Réka és Zoli 
A Mit Játsszunk? társasjáték ajánló csatorna Vloggerei

Similar Posts